| Klubnap - 2009. december 9. |
|
Őszi Bajnokság Az Őszi Bajnokság utolsó előtti fordulóján a nagy létszámnak köszönhetően ketten is veretlenek maradtak. Az utolsó pillanatban észbe kapó, az évad során rettenetes betlisorozatot bemutató Mike László, és a tőle elvárt kimagasló teljesítményét az őszi időszakban nem hozó Tardos Ádám lettek négy pontosok. Gratulálunk! Hübel, bár aggodalommal játszott, mindössze egy vereséget szenvedett el a klubnap során. Rac tanár úr kanadai faházából biccentését küldi, állítólag dörmögött is maga elé valamit, miközben a kandallóba dobott egy hasábfát, de ezt nem lehetett érteni. Könnyen lehet, hogy szavai nem is Hübelre vonatkoztak, hanem az üldözőboly levitézlő tagjaira, akik közül Illyés egy, Tuzson és Veszeli két-két pontot gyűjtöttek a nap során. Így nem csak a 2009-es tavaszi bajnok mai hibátlan teljesítményének, de az üldözőknek is köszönhető, hogy Tardos is a négy második között várhatja az utolsó fordulót, ahol eldől majd az ezüst és a bronz sorsa. Persze borulhat még a papírforma, de matematikai esélye a négy pont hátrányban lévő játékosok közül csak Tuzsonnak és Illyésnek van, ők azok, akiknek nem negatív a mérlegük Hübel ellen. Esélyük az, hogy nem kapnak ki az utolsó fordulóban, Hübel pedig nem nyer egyet sem. Érdekesen alakulna az eredmény egy hármas döntetlen esetén is, vagyis ha Hübel betlije mellett Tuzson és Illyés is négy pontot szereznének. A szabályok értelmében ekkor Illyés-Hübel-Tuzson lenne a végeredmény. Veszelinek és Tardosnak már nincs lehetősége a győzelemre, mivel mindketten kétszer kikaptak Hübeltől az idény során, de a hármas döntetlenek egyikében sem bukkannának elő első helyen. Az új pontozási rendszerben az öt felsőházi játékos mellett igen szűk polgárosodott réteg alakult csak ki. Kenéz, Erőss és Gabányi 19-18-17 ponttal alkotják a középosztályt. Őket a Gabányitól csak egy ponttal elmaradó kilencedik majd a még eggyel kevesebb, vagyis 15 pontot szerző tizenharmadik helyezettek tömege követi. A 14 ponttal állók (Mocsnek és Mike) már kieső helyen állnak, csakúgy mint az ismét jól szereplő Ferentzy és Gödri, valamint az újfent betliző Varga. Ingatag a második nyolc helyezett 16 között maradása és ebből a szempontból sem lesz érdektelen az utolsó forduló. Négyen-négyen állnak 16 és 15 ponttal, közülük bárki számára végzetes lehet egy betli az utolsó fordulóban, amennyiben Mike és Mocsnek nem lőnek bakot. Rajtuk kívül azonban Ferentzy és elméletileg Varga és Gödri is beleszólhat a végeredménybe.
Az e heti forduló eredménye:
Az e heti meccsek jegyzőkönyve:
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||