| klubnap - 2009. június 3. |
|
Mesterek Tornája 2. forduló, Mohikán Kupa 2. forduló A döntőbe jutottak: Farkas Ádám és Mike László A Mohikán Kupán 3 pontos lett: Hübel Péter és Mike László 24 induló A GammonHu klubnapló felelőtlen szerkesztője fél év kényszerű kórházi tartózkodás után visszatért, egészséges. Nehéz ilyen távlatból visszatekinteni hét klubnap eseményeire, de nem riadunk vissza a hiányosságoktól és a jelenbe tekintünk. ![]() Lábadozás MÚLT Tavaszi Bajnokság Két héttel ezelőtt véget ért a 2009-es Tavaszi Bajnokság, amit Tardos Ádám meggyőző fölénnyel megnyert. Rövid összefoglaló itt olvasható. A Tavaszi Bajnokság tanulságaként a következő (Őszi) bajnokság során nem lesz érvényben a két leggyengébb meccs eredményének törlése, mert a kalkulációk megnehezítése mellett csak minimálisan befolyásolta a végeredményt (utólagos számítások alapján ez az előző évadban is így lett volna). Mesterek Tornája Némi elégedetlenkedés kíséretében kezdődött el két héttel ezelőtt a Mesterek Tornája, igaz, nem a résztvevők, hanem a kimaradók voltak azok, akik a meghívások egy részét igazságtalannak érezték. A szervezők is belátják, hogy kis túlzás volt a nyolc helyből ötöt előre kiosztani. Ettől tunyulhatott el Kenéz, Tóth és Ács, akik nem jutva a nyolc közé, három, egyesek szerint érdemesebb versenyzőtől vették el a helyet a Mesterek Tornáján. Nos, valóban izgalmasabb lehetett volna a bajnokság vége, ha többen harcolnak a bejutásért, így jövőre az előre meghívott játékosok számának jelentős csökkentése várható. Az első fordulóról rövid összegzés itt található . Mohikán Kupa A Mohikán Kupára érkezőkben már nem volt indulat. A derűs, csatabárddal fémjelzett játék a tavalyival teljesen megegyező szabályok szerint vette kezdetét. Ide kattintva tájékozódhatsz a múlt heti eredményekről. JELEN Mesterek A döntőbe jutásért a nőket vigaszágra küldő Farkas és Ács csaphatott össze az egyik ágon. A meccsre sokáig emlékezni fog mindkét játékos. Ács azért, mert 10-7-es vezetésnél elkezdve a soron következő partit nem gondolta, hogy a játék utolsó partijába kezd, és ha tudta volna is, nem tételezte volna fel, hogy a vesztes oldalról kényszerül elhagyni a küzdőteret. Farkas pedig, szerencséje mellett, büszke lehet szép duplázásaira, melyből a sorsdöntőt Gepárd rejtvényei között meg is találjátok. Volt már rá példa… A Mike-Kenéz elődöntő rapidra sikerült, mindössze 4 parti és fél óra sem kellett a GammonHu történetében egyedülállóan nagy arányú győzelem eléréséhez. Kenéz, előző heti teljesítményével ugyan megindokolta jelenlétének jogosságát, Mike ellen pontot sem szerezve esett ki a Kupáért való küzdelemből. Mike, miután lezserül nyugtázta a győzelem tényét, még éppen elérte a Mohikánra a nevezést, ahol háromból három meccset nyerve térhetett haza. A vigaszágon Tuzson és Tardos játszhat kisdöntőt, míg az utolsó hely elkerüléséért Veszeli Zsuzsa és Tóth Szabolcs csaphatnak össze. A bronzmérkőzés Ács és Kenéz között zajlik majd. Mohikánok A már említett konkvisztádor Mike mellett ismét Hübel volt az, aki hibátlanul teljesített a nap során. Az utolsó fordulónak Rásonyi ellen máris volt tétje: ha kikap, úgy nyitott marad a bajnoki kupa sorsa és 5-5 győzelemmel áll volna a két játékos, lehetőséget adva a végeredmény befolyásolására a négy ponttal álló Tófalvi és Erőss számára is. Hübel azonban megállíthatatlan volt és ha csak egy pontot szerez is a következő klubnap során, győzelme szinte bizonyosra vehető. Szomorú egészségügyi vonatkozású hír, hogy Török klubtársunknak akut náthás sérülése miatt az első forduló után nem tudott pályához lépni, így két fordulót kihagyni kényszerült. Reméljük a következő klubnapra felépül és teljes erőbedobással vehet részt a mohikánok küzdelmében. JÖVENDŐ Számos versenyző jelezte, hogy az évad kezdetén június 12.-ére, péntekre meghirdetett díjátadó időpontjában lemondhatatlan elfoglaltságok okán nem tudnának megjelenni, így a jeles eseményt a következő hét szerdájára, vagyis az esedékes klubnapra tesszük át. Éppen ezért az évadközi első klubnap kivételesen az Oreganóban kerül megrendezésre, ahol a bankett után örömjáték veszi kezdetét. A Mesterek Tornája elődöntőinek eredményei:
A Mohikán Kupa második fordulójának eredményei:
|