| Kivárásos játék |
|
A leggyakoribb helyzetek a backgammonban azok, melyek során az egyik vagy mindkét játékos egy vagy két elfoglalt mezője néz farkasszemet egymással a külső negyedekben, míg többi emberük már a saját térfelükön van, jószerivel hazaérkeztek. Számos fajtája ismeretes az ilyen kivárásos játékoknak (holding game), de nagyon leegyszerűsítve mindig két dologról szól: várni az ütésre vagy meglógni egy nagy duplával. A kivárásos játék felismerése Ahhoz, hogy megfelelően járhassunk el egy kivárásos állásban, először is fel kell ismernünk a holding game-et. A kivárásos játék fő ismérvei, hogy a játékos és/vagy ellenfele egy vagy két horgonnyal/elfoglalt udvari mezővel állnak az otthonukkal ellentétes térfélen (a horgonyok egyike előtt sincsen négyes –vagy annál hosszabb– fal), valamint az összes többi ember már saját térfélen van. Az alábbi kép egy tipikus kivárásos állást mutat, ahol Fekete nem tudta hazavinni embereit a mid-pontjáról. Vígasztalhatja őt az a tény, hogy Piros hatékony menekülési útját a bar-pontról elzárja és ott van még az erős 20-as horgonya is. Pirosnak ezzel szemben csak két bábuját kell hazavinnie, de rá sem lehetünk irigyek: könnyen bajba kerülhet még a hazaúton.
Hogy tisztán lássunk, következzen még egy kivárásos állás. Itt Piros vezet a pip versenyben, ötös fala pedig nagy eséllyel hatossá egészül ki az elkövetkező egy vagy két dobás során. Ugyanakkor Pirosnak lassan indulnia kell, mielőtt versenyelőnye elenyészne azáltal, hogy házában felhalmozza korongjait, és szeretne távozni, mielőtt Fekete ötös otthont építene ki.
Mivel lépjünk? A kivárásos játék során a várakozás arra a pillanatra irányul, amikor a külső mezőkről a legkisebb kockázattal indulhatunk haza. Ez kétféleképpen valósulhat meg: vagy akkor indulunk meg, amikor ütni tudunk vagy egy duplával biztonságosan továbbállunk. Az alapvető lépések kivárásos játékban tehát az ütés, a szökés duplával és az otthon építése. Általános szabályként azt mondhatjuk, hogy kivárásos játékban a duplával azonnal indulni kell. Ahhoz, hogy az ütés hatékony legyen, erős otthonra van szükség, de az ütés még gyengébb védelem mellett is a legjobb esély lehet. Az otthon felépítése azonban kruciális: sokkal gyakrabban várható, hogy ütni fogunk, mint amilyen gyakran az életmentő duplák megjelennek. Mid-pont versus horgony Ez a leggyakoribb kölcsönös kivárásos játék. Ilyenkor az egyik fél egy udvari mezőn (többnyire a mid-ponton), míg ellenfele egy előretolt horgonnyal várakozik (többnyire az ötös ponton). Ilyen állás látható az alábbi képen.
Ebben az állásban Fekete 31 mezőponttal vezet a versenyben, a két blokkoló pedig indirekt távolságban áll egymástól. Mindezek ellenére Piros esélye a győzelemre nem elhanyagolható. Kivárásos játékról lévén szó Piros úgy győzhet, ha talál egy ütést, miközben Fekete felszámolja mid-pontját. Mindazokban az esetekben azonban, amikor ütni tud, Piros szinte mindig megnyeri a partit, erről hatos fala biztosítja. Kicsi az esélye, de időnként megtörténik, hogy Piros egy nagy duplával visszakerül a versenybe. Feketének itt egy tiszta duplája van, de Pirosnak nem szabad alulbecsülnie győzelmi esélyeit. Egészen pontosan Piros győzelmi esélye valamivel 30% fölött van, így ez a kontra kétségtelenül elfogadható. Mid-pont versus bar-pont Gyakran bukkan fel a következő helyzet is.
Piros elfoglalta Fekete bar-pontját, ami kétségtelen előny számára az ötös ponthoz képest. A két blokkoló most 6 pont távolságra került egymástól. Amennyiben Fekete nem dob duplát, nem tudja mindkét emberét biztonságba vinni és direkt ütést fog hagyni, amit Piros majdnem 50%-ban ki is fog használni. Fekete tehát nem duplázhat. Ha piros horgonyát a tovább tolnánk a 8-as vagy a 9-es pontra, azzal Fekete helyzete valamennyit javulna. Azzal, hogy a két blokkoló közti távolság 5 vagy 4 mezőre csökkenne, megnőne Fekete esélye arra, hogy biztonságban hazameneküljön. Feketének ekkor megint duplája volna, de Piros most is elfogadná. Ha viszont Piros horgonyát a 11 pontig tolnánk, úgy el kellene passzolnia a kontrát. Feketének ekkor egyszerűen túl sok olyan dobása lenne, mellyel biztonságban hazamehetne.
|