| Kiemelt mezők |
|
A bacgkammon elsősorban és alapvetően verseny: aki előbb ér célba, az győz. Összetettebb helyzetekben hajlamosak lehetünk megfeledkezni elsődleges célunkról, hogy elsőként pakoljuk ki bábuinkat. Ez azért van így, mert legtöbbször nem elég nagyokat dobni a győzelemhez, kell még valami más is a játék megnyeréséhez. Nem nehéz kitalálni: pont ez az a dolog, ami miatt megfeledkezhetünk a versenyzésről, noha éppen a versenyfutás megnyerése érdekében alkalmazzuk: a taktika. A taktika az I. alapelv konkrét állásokra való gyakorlati alkalmazása. A helyes taktikai játék egyes esetekre jól általánosítható, ezek ismerete a játékban való elmélyüléshez nélkülözhetetlenek. Bár alkalmazásuk többnyire helyénvaló, törvényként való követésük hatalmas baklövésekhez vezethet. Olyan, általános elvek ezek, melyeket a játékosnak felül kell tudni bírálnia a kellő pillanatban.
A backgammon táblán van néhány mező, amiért már a játék korai szakaszában is érdemes harcolni. Ilyenek a kiemelt horgony- és a falmezők. ![]() Horgonymezők (tágabb értelemben 18-tól 23-as mezők között)
Horgonynak nevezzük az ellenfelünk otthonában elfoglalt mezőket. Mély horgonynak nevezzük az ellenfél 1-es, 2-es, 3-as pontján létrehozott horgonyt, előretolt horgonynak hívjuk a 4-es, 5-ös, 6-os mezőkön elhelyezkedő horgonyt. A horgonyok kiemelkedő fontossággal bírnak két futónk (a leghátsó két bábu) kimenekítése és felhasználhatósága szempontjából. A horgonymezők közül a legértékesebbnek saját neve is van: az ötös pontot utalva kulcsfontosságú szerepére, arany-pontnak hívják. Arany-pont Ha sikerül megszereznünk azzal máris nagy előrelépést teszünk futóink kimenekítésében, innen továbbvinni őket összehasonlíthatatlanul egyszerűbb feladat, mint a mély-pontokról. Ugyanakkor az elkövetkező néhány körben nem kell megosztanunk energiáinkat a tábla két térfele között, hanem koncentrálhatunk a támadásra saját térfelünkön, melynek során ha kiütik is egy emberünket, annak biztos visszatérési pontja lesz az 5-ös mező, ahonnan újra gyorsan bevonható a játékba. Ezek már önmagában is óriási előnyök, de még mindig nem minden. Képzeljük el most ellenfelünk helyzetét. Falat csak az udvarában tud kiépíteni, ha meg akarja akadályozni futóinkat a szökésben, de ez nem egy szerencsés dolog: szinte mindig lesz időnk kivárni, amíg egy ilyen fal összeomlik, hiszen előbb-utóbb (és inkább előbb) el kell kezdenie bepakolni otthonába. Ha viszont ellenfelünk nem épít falat, hanem rögtön bepakol, úgy állandó fenyegetettségnek lesz kitéve, mivel udvarának minden mezőjét direkt ütéssel elérjük.
Kisebb mértékben ugyan, de az aranypont előnyei érvényesülnek a 4-es és még kisebb mértékben a 3-as mező elfoglalásakor. Az ellenfél 2-es mezőjének (régi magyar nevén: mostoha) elfoglalása viszont jobbára értelmetlen. Falmezők (szűkebb értelemben 3-tól 9-es mezők között) A falpontok a saját térfelünk olyan mezői, amelyek későbbi falunknak alapjai lehetnek, így akadályozzák az ellenfél futóinak szökését. A legfontosabb ilyen mezők a saját 5-ös és 7-es mezőink. Az 5-ös mező elfoglalása éppen olyan fontos célunk, mint az arany-pont elfoglalása. Előnyei az előzőek alapján részben világosak: ha nem engedjük ellenfelünk birtokába, azzal elesik a korábbiakban felsorolt előnyöktől. Az 5-ös pont birtoklásának közvetlen haszna, hogy a 6-os mezővel együtt máris egy kettes falat hozhatunk létre. Vegyük észre azt is, hogy mindkét zárt mezőnk otthonunkon belül helyezkedik el, ami akkor válik nyilvánvaló értékké, amikor ellenfelünk a sorompóra kerül. Bar-pont A 7-es mezőt bar-pont-nak is nevezik (a sorompó közelsége miatt, aminek angol neve bar). Megszerzése a játék korai szakaszában jelentős erőt képvisel, hiszen zárt 6-os és 8-as mezők mellett hármas falat hozhatunk létre. Kezdő játékosok legtöbbször túl is becsülik erejét az 5-ös mezővel szemben. Mindaddig, amíg ellenfelünk hátsó bábui az 1-es mezőn vannak a bar-pont óriási fegyvertény: nincs olyan dobás, amivel ellenfelünk akárcsak egyetlen hátsó emberével is túljuthat udvarunkon, sőt, még mid-pontjára (az ellenfél 12-es mezője) sem tud kimenekíteni futót. Ez kétségtelenül behatárolja lehetőségeit. De mi van akkor, amikor az ellenséges futók lehorgonyoznak a 3-as, a 4-es vagy az 5-ös mezők valamelyikén? Minél magasabban helyzkedik el a horgony, annál inkább elértéktelenedik bar-pontunk. Mivel nem szívesen és nem könnyen építkezünk vele, bar-pontunk zárva marad mindaddig, amíg előtte ott vannak az ellenséges futók, miközben nem járul hozzá otthonunk felépítéséhez. A 4-es és a 3-as mezők birtoklása úgyszintén örömteli dolog, de megszerzésükért ritkán kockáztatunk ütést. A 2-es mezőnek itt is csak a mostoha szerepe jut.
Egyéb kiemelt mezők Tulajdonképpen kiemelt mező a mid-pontunk (12-es mező) és a 6-os mezőnk is, ezek azonban a játék kezdetekor már a birtokunkban vannak. A mid-pontot kifejezett kényszer hatása nélkül elhagyni többnyire nem tanácsos amíg kontakt-játékot játszunk (azaz lehetséges még ütés), a 6-os mezőt pedig jóformán mindig nagy ostobaság, igaz, ez a lépés még kezdő játékosokban is csak ritkán merül fel. Problematikus lehet azonban az 1-es és a 2-es mezőink korai elfoglalása. Otthonunk mély mezőire építkezni a játék azon szakaszában, amikor a magasabb mezők nyitva vannak, a kezdők jellemző hibája. Bár gyakran tűnhet az egyetlen biztonságos lépésnek és kétségtelenül csökkenti az ellenfél visszatérési esélyeit a sorompóról, valójában több kárt okoz játékunkban mint hasznot. Legfontosabb azt megérteni, hogy ezek a bábuk kiesnek a játékból: sem építkezésre, sem támadásra többé nem használhatók és még ahhoz sem fűzhetünk reményeket, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor lesz aki kiüsse őket, hogy újra játékba kerüljenek. Ezeket az embereinket eltemettük. Vannak esetek, amikor hamar, akár az első lépés során elfoglaljuk az egyes pontot, de ezek speciális stratégiákhoz köthetők. Külön koncepció nélkül többnyire passzív és káros lépés. |